Átmenet az éghajlat-semleges kontinensre 2045-ig 

Az EU 2030-ig szóló éghajlat- és energiaügyi keretrendszerének célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 40%-os csökkentése az 1990-es szinthez képest. 

A kibocsátási pályára vonatkozó bizonyítékok fényében azonban az Európai Unió 2030-ig szóló éghajlat-változási célterve új javaslatot fogalmaz meg, amely szerint 2030-ig legalább 55%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, ami a korábbi, 2030-ig legalább 40%-os célhoz képest növekedést jelent.

Az agrárökológiai gazdálkodási rendszerekre való áttérés hozzájárulhat e cél eléréséhez, ami az EU "Farm to Fork" stratégiájának egyik célja a fenntartható élelmiszerrendszerre való áttérés felgyorsítása terén. Az UNISECO eredményei azt mutatják, hogy:

• az agroökológiai gazdálkodás segíthet az éghajlatváltozás mérséklésében és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban, például a humuszképzés és a regeneratív szántóföldi gazdálkodás révén Kelet-Ausztriában;
• a megújuló energiaforrások mezőgazdasági rendszerekbe való beépítése új bevételi forrásokat teremt, ellensúlyozza a gazdaságok energiaköltségeit, és hozzájárul az éghajlat-semlegességre vonatkozó nemzetközi, uniós és nemzeti kötelezettségvállalásokhoz (lásd az Egyesült Királyságban készült storymapot, a finn esettanulmány szakpolitikai ajánlását);
• a mezőgazdasági gyakorlatok megváltoztatása csökkentheti a szántóföldek üvegházhatásúgáz-kibocsátását (lásd az osztrák esettanulmányt). 

A biológiai sokféleség csökkenésének visszafordítása

Az EU 2030-ig szóló biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájának célja, hogy 2030-ig megfordítsa a biológiai sokféleség csökkenését, és Európa biológiai sokféleségét a helyreállítás útjára terelje. Az agroökológiai gazdálkodási gyakorlatok minőségi és mennyiségi bizonyítékai, valamint az esettanulmányokban bemutatott mezőgazdasági üzemek a biológiai sokféleség javulását mutatják. Az eredmények a következők:

• a mezőgazdasági gyakorlatok megváltoztatása növelheti a genetikai, faji és élőhelyi sokféleséget (lásd a német esettanulmányt); 
• a gyümölcsösök biológiai sokféleségét és vízminőségét meg lehet védeni, miközben javul a versenyképesség és a piacra jutás (lásd a görög esettanulmányt); 
• a biológiai sokféleség növelhető és a tájgazdálkodás javítható, miközben a helyi értékláncokon keresztül a gazdálkodás jövedelmezősége is fenntartható (lásd olasz esettanulmány); 
• a hagyományos és biotejgazdaságok gazdasági életképessége növelhető a legelők biológiai sokféleségének és a vízkészletek minőségének megőrzése mellett (lásd a lett esettanulmányt).  

Nem minden szakpolitikai célkitűzés érhető el egyszerre vagy egymásra gyakorolt következmények nélkül. Kvantitatív bizonyítékokat gyűjtöttünk 13 európai esettanulmányból, amelyekben 28 különböző agrár-ökológiai, a gazdaságon belüli gyakorlatra vonatkozó forgatókönyvet alkalmaztunk a status quo állapothoz képest.

Az eredmények azt mutatják, hogy az agroökológiai gazdálkodási rendszerekre való áttérés hogyan növelheti a közjavak (pl. biológiai sokféleség, klímastabilizáció, talajminőség, üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése) biztosítását. Ezek az előnyök azonban függnek a kontextustól (pl. a meglévő gyakorlatokból származó alapkibocsátás, helyi éghajlat), és a megnövekedett költségekkel, a tőkebefektetési igényekkel és a gazdaságok jövedelmének csökkenésével (pl. kb. 5%) cserélhetők ki (Albanito et al., 2021). Az ilyen kompromisszumok a föld mint az éghajlati szolgáltatásokat nyújtó föld és a mezőgazdaságban használt földterület között valószínűleg egyre fontosabbá válnak, ahogy az éghajlati hatások súlyosbodnak.